Elfelejtett azonosító

Kezdőlap

Keresés az oldalon

Győrtelek képviselő testülete

Győrtelek

Weboldal

Az ecsedi vár szomszédságában fekvő települést története során sok megpróbáltatás érte. A környéken átvonuló hadak minden alkalommal feldúlták, a XVII. század végén XIII. század elején pedig csaknem elpusztult.
1662-ben a szatmári vár német őrsége, 1717-ben a tatárok dúlták fel.
1709-ben és 1742-ben pedig pestis tizedelte meg a lakosságot.
A Szamos árvize szinte évente elöntötte, az 1970-es nagy árvíz alkalmával például a község nagyobb része víz alá került. Lakosai közül ekkor sokan a közeli Mátészalkán építettek új otthont maguknak.

A falu nevét 1380-ban említik először: p. Giurtheleke néven. Ekkor már jobbágylakossága is volt.
1333-ba Cháholyi Sebestyén György nevű fiának adta, és nevezte el Gerg-telkének (Leleszi Káptalan).
1399-ben az elpusztult Mácsa lakóinak egy része is ideköltözött.
A XVIII. század végéig a gr. Károlyi, Ilosvay, Irinyi, Patay, stb. családoké.
Az 1900-as évek elején Jékey Zsigmond és Németh Elemér volt legnagyobb birtokosa. (Borovszky)

Győrtelek mai határa területén feküdt valamikor Bodorfölde, neve 1406-ban tűnik fel a Kállaiak, Tunyogiak, Csaholyiak pusztájaként: Bodorfewlde alakban. (1427: pr.Bodortheleke). Valószínűleg egykori lakosáról nevezték el.
Adatvédelmi elvek | Moderálási elvek | Rendszerismertető | Impresszum | Kapcsolat | Created by Art Legion
Page load time: 0.729195 | Megtekintett oldalak száma: 489